Vannak emberek, akik nélkül nem tudnánk igazán felejthetetlen élménnyé tenni Nektek a Swimathont, holott az úszók, az ügyek civil gazdái és a sok adományozónk, támogatónk, mind nagyon megérdemlik!

Krisztián Kadlecsek tévés műsorvezető barátunk már az első Swimathonon is velünk volt, ő csinálta nekünk a show-t! Krisztiántól nem állnak messze a jótékony célú rendezvények, sok éve önkénteskedik a Bátor Táborban, és eredeti szakmájához illően (tesi tanár is) imádják a gyerekek, na meg az anyukák is. Az apukákat meg ki tudja menteni, ha muszáj  

DJ Kovarszki Andrea, alias Selektorka barátunk 3. éve hozza a heroikus zenéket, amik dukálnak a mi úszóinknak, és ha jó kedvében lesz szombaton, ki tudja, talán olykor még szívküldit is fogad majd a DJ pult mögött  

És velünk lesz a sokoldalú Zsófi Rick is, aki hol földön, hol égben dolgozik, most éppen megint a vízben vagy inkább annak partján fog videózni. A promo filmjét, amit itt az esemény falán láthattok rögzített posztban legfelül, már közel 4 ezren nézték meg!  Már csak 4-et kell aludni!!