Somló András       

Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.

A Púder Bárszínház képviseletében úszom. Mint budapesti, az évek során megtapasztaltam, hogy sokszor még a szomszédot a házban sem ismerjük, vagy éppen még a liftben sem köszönünk egymásra. Szerencsére volt lehetőségem máshol is élni, és megtapasztalni azt, hogy mennyire segítő és boldog tud lenni együtt egy közösség. Ezért is tartom fontosnak az olyan, alulról szerveződő kezdeményezéseket, ahol van arra lehetőségünk, hogy megismerjük szűkebb lakókörnyezetünket, a velünk együtt élőket. Ezért a kihíváson a Ráday Korzóért úszom, és amit vállalok, 30 hossz, 35 perc, mellben. Vállalásom 150.000 Ft

Ennyit szeretne gyűjteni:

150000 Ft

Jelenlegi felajánlások:

41000 Ft

Hátralévő napok száma:

178

TÁMOGATÓIM

  • Bosznai Tibor 20000 Ft
    Hajrááá! :)
  • Albert Peter Peter 10000 Ft
  • Bosznai Tibor 3000 Ft
    Ússz a boldogságban is! Köszönöm a vállalásod!
  • Gyaraki Eszter 3000 Ft
    Kedves András! Drukkolunk Neked Mindhárman! Puszilunk! Bálint, Eszter és Salamon
  • Rado Balazs 5000 Ft
    Hajra!!!