Puskás Peti & The Biebers
Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.
Sziasztok! Puskás Peti vagyok és zenekarommal közösen a The Biebers -szel szeretnénk csatlakozni a Swimathon idei mezőnyéhez. A Déméter Ház és Alapítvány egy olyan kezdeményezés, ahova évek óta szívesen visszajárunk, mert elkötelezett emberek, nagy-nagy segítséggel és odaadással, közösségként előteremtik a legjobb körülményeket, a szuper lehetőségeket. A legkevesebb, hogy támogatjuk az alapítványt, hogy minél több gyerek lehessen együtt családjával a gyógyulás alatt. Örömmel segítünk minden megmozdulással, és bár legtöbbször az élőzenét hozzuk el a lurkóknak, de most nem kifejezetten olimpiai úszótudásunkat kell elővennünk zenekarilag: 1 km a vállalt távunk és 300.000 Ft -ot szeretnénk gyűjteni az alapítvány számára! Köszönjük a támogatásotokat!