Nikolics Márkó
Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.
A napokban lesz a 21. születésnapom. Néhány évvel ezelőtt, egészen pontosan 2015. december 7-én egy hirtelen ötlettől vezérelve kezdtem futni. Fél évvel később keresztedzés gyanánt úszni, majd kerékpározni is, de továbbra is a futás maradt az igazi szenvedély. Célom az, hogy az ultrafutás világába belépést nyerjek. 2021-ben szeretném lefutni Börzsönyben A Kör-t. Legtöbb családtagomat hivatása gyerekekhez köti, munkájuk a segítéshez kapcsolódik. Így magam is gyakran találkozom nehéz helyzetbe került emberek történeteivel. Amikor megtudtam, hogy a Démétér Alapítvány indul a versenyen, és hogy az adománygyűjtésbe nekem is van lehetőségem besegíteni, úgy gondoltam tehetek valami fontosat. 1000 métert 30 perc alatt szeretnék leúszni, és minimum 200e Ft-ot gyűjteni.