M. Dénes Tamás       

Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.

M. Dénes Tamás vagyok, a Klubrádió sportriportere, sportújságíró. Emellett körülbelül 23 éve immár, vízilabdázom. Borzasztóan szeretem ezt a sportot, egyáltalán a vizet, mint közeget. Sajnos csak nagyon ritkán jutok le edzésre, ezen is szeretnék változtatni ebben a kampányban. Valaha régen nagyon nem szerettem úszni, de ez egyszer csak gyökeresen megváltozott. Számomra fontos, hogy a Ferencvárosi Közösségi Alapítványért ússzak, mert nagyon sok hasznos és számomra rokonszenves ügyet képviselnek, és akcióikban mindig megtalálható a szociális érzékenység, a gyengébbek iránti elkötelezettség. Feltett célom hogy 100 méteren 1 perc 20 közelébe kerüljek, még sosem sikerült ezt a határt átlépnem. Azt, hogy a sport mit jelent számomra, azt hiszem nem kell leírnom, de most nem csak a sportról van szó, hanem jó ügyekről. Jó lenne, ha minél többen küzdenénk, és lélekben együtt úsznánk ezekért!

Ennyit szeretne gyűjteni:

100000 Ft

Jelenlegi felajánlások:

189010 Ft

Hátralévő napok száma:

178

TÁMOGATÓIM


  • Viola Krisztina Tamás
  • Sos Peter 2000 Ft
    Hajra!
  • Lily Olivia 6000 Ft
    You can do it!
  • Lakos Borcsa
    Sok sikert, Tomi!
  • Varga Julia 1000 Ft
  • Csodatestvérek :) 20000 Ft
    Drukkolunk, Veled vagyunk, 1 perc feletti eredménynél nincs palacsinta :D
  • Rajna Gabor
  • Mandl Judit
    Hajrá Tomi!!!
  • Rajnai Nikolett 3000 Ft
    Hajrá! :)
  • Sternthal Robert 67000 Ft
    Veled vagyunk Tomi! ( a csapat)
  • Velenczei Ágnes 2000 Ft
    Hajrá Tamás! Húzz bele! Pörgesd fel a kampányt!
  • Váradi Tamás

  • a bözsi 2000 Ft
    Ússz Tomi, ússz!
  • Mádai András Biró Vera
    Hajrá (javitott kiadás)
  • Mádai András Biró Vera
    Hajrá!
  • Kis Zsuzsa
    Drukkolok, Tomi!
  • Nádas Gyorgy
    Hajrá!
  • Horváth Adrienn