Kriván András és Popovics Gergely
Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.
Andrissal évekkel ezelőtt egy közös biciklizésen találkoztunk először. Mindketten aktívan sportolunk és az élet többi területén is megpróbálunk megfelelni. Andris egyetemista, kora ellenére több országban élt vagy dolgozott önkéntesként, most pedig hazánk legjobb kerékpáros csapatának tagja, én pedig évekig zenéltem és több sportot űztem versenyszerűen. Jelenleg két kisfiammal és feleségemmel élek. Mindketten nagyon fontosnak tartjuk, a családot és az egészség megőrzését, ezért támogatjuk a Demeter Házat, amely biztosítja, hogy a beteg gyermekek a legnehezebb időszakban is a szüleik mellett lehessenek. 250 000 Ft-ot szeretnénk gyűjteni, ezért 2500 métert úszunk váltóban, 1 óra alatt.