Kállay Eszter       

Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.

Másfél éve vagyok önkéntes a Láthatatlan Tanodában, aminek célja, hogy 8. kerületi hátrányos helyzetű gyerekek számára segítséget nyújtson az integrált oktatásba való bekerüléshez. Moncsival, a mentoráltammal másfél éve rendszeresen találkozunk, programokra járunk, tanulunk, beszélgetünk. Csoszó Gabi tanít bennünket, itt is működik a segítő fotóoktatása. Nagyon szeretném, ha Moncsihoz hasonlóan sok más, például a 9. kerületi fiatalok is lehetőséget kapnának megfigyelni és értelmezni a világot, kifejezni a véleményüket. A bécsi Képzőművészeti Akadémiára járok, hiszek az alkotás kollaboratív formáiban, változtató erejében. A vállalt táv: 400 m. Idő: 35 perc Összeg: 100 000 Ft

Ennyit szeretne gyűjteni:

100000 Ft

Jelenlegi felajánlások:

110000 Ft

Hátralévő napok száma:

178

TÁMOGATÓIM


  • Hajrá Esz!
  • toth gergő
  • Mohai Móni
    Bon courage! ;-)
  • Mizsur Dániel 1000 Ft
    Hajrá! :)
  • Feitel Balázs
    Jó úszást és soksok boldogvidám pillanatot a csodafotók elkészítéséhez a kislurkóknak! :)

  • Hajrá, Madi!!!
  • Lackner Mónika

  • Balaenoptera Musculus
    Hajrá Eszter! :)
  • Kállay G. Katalin
  • Bacsó Alexandra
  • Cziczovszki Zsuzsanna