Hermann Ildi       

Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.

Bár nem a kedvenc sportom az úszás, de ha Gabi arra kér, hogy ugorjak, akkor ugrom, mert tudom, hogy jó és fontos dolgot csinál. Húsz éve töretlenül azon dolgozik, hogy átadjon valamit abból, amit tud és nem csak azoknak, akik ki tudják fizetni. Az igazán nagy dolog olyanokhoz eljuttatni a fotósképzést, akik nem is keresték, mert nem is gondolnának rá, hogy érdekelné őket, mert hajléktalanságban vagy hátrányos helyzetben élnek, és nincs lehetőségük kapcsolódni a vizuális kultúra ezen formájához. Elkezdik használni a fotót mint médiumot, és innentől kezdve nincs megállás. Én kerestem a lehetőséget, hol tanulhatnék fotózni, és szerencsémre az akkor frissen alakult Kontaktra akadtam rá. Az ott eltöltött másfél év adta az alapot ahhoz, hogy végül én is fotós lettem. Vállalt táv: 400m, 30 perc alatt, és 100e Ft.

Ennyit szeretne gyűjteni:

100000 Ft

Jelenlegi felajánlások:

70000 Ft

Hátralévő napok száma:

178

TÁMOGATÓIM

  • Antal Márta 2000 Ft
    Hajrá Ildikém jó ùszást holnap!
  • Hiller Adrienn 2000 Ft
    Hajrá, Ildi!!!
  • Pasztor Tamas 5000 Ft
  • 2000 Ft
    Hajrá, Ildike!
  • Barna Zsuzsi 5000 Ft
  • Legáth Anita 2000 Ft
  • 4000 Ft
  • Korner Katalin 5000 Ft
  • rajna gabor 10000 Ft
  • Sipos Gábor 15000 Ft
  • Sipos Ágnes 5000 Ft
  • Böszörményi Gábor 3000 Ft
  • FAZAKAS PETER 5000 Ft
  • Hermann Ildi Ildi 5000 Ft