Domokos Viktória       

Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.

A Decathlon Corvin munkatársi csapatából csatlakoztam. Gyermekkorom óta rajongok a vizes sportokért, így az úszásért is. Nagyon megörültem ennek a fantasztikus kezdeményezésnek, mert a mai rohanó életmód mellett hatalmas kihívás lehet egy gyermek rendelkezésére állni folyamatosan, minőségi időt eltölteni vele, és időt szakítani magunkra. Egy édesanya számára - ahogy a saját édesanyámon is látom - első helyen mindig a gyermeke fog állni, és így többször le kell mondania olyan dolgokról, amelyekkel saját magára tud fókuszálni és újra megtalálni a belső egyensúlyt. Biztos vagyok benne, hogy ez hatványozottan igaz abban az esetben, ha sérült gyermeket nevelünk. Teljes szívemből támogatom és úszom a Találj Magadra Egyesület!-ért hogy minél több ilyen helyzetben lévő édesanya tudjon legalább 1 napon feltöltődni és azt csinálni amit Ő szeretne! Távom: 1km

Ennyit szeretne gyűjteni:

200000 Ft

Jelenlegi felajánlások:

161200 Ft

Hátralévő napok száma:

178

TÁMOGATÓIM

  • Tráj Istv
  • Vékony Réka
  • Szűcs Ágnes
    Nagyon szimpatikusak a megfogalmazott gondolataid, hajrá! :-)
  • Laborc Daniel
    Hajrá!

  • Berecz Katalin 10000 Ft
  • Farkas Linda

  • Decathlon munkatársai 100000 Ft
    A Decathlon csapat szurkol neked! Köszönjük, hogy a nemes ügyért úszol!
  • Koncz Klaudia
    Hajrá Viki

  • Hajrá!
  • Szabó Csaba
    Hajrá Lányok! Veletek vagyunk! :)
  • Serege Anita 10000 Ft
    Sok sikert Viki!
  • Benedek Kinga
    Büszkék vagyunk Rád! :)
  • Vas Gabor
    Hajra Viki!! Sikeres felkeszulest! Szuper vagy!!
  • Cseh-Szombathy Flóra 2000 Ft
    Hajráá Viki!!
  • Domokos Gyula 4000 Ft
    Hajrá Vicuska!
  • Stájer István
    Hajrá Viki!
  • Nagy Judit 5000 Ft
    Allez Vik !
  • Domokos Katalin/Gyuláné 4000 Ft
    Hajrá Vicuska veled vagyok!
  • Patakiné Zsiros Anikó 2000 Ft
    Gyerünk Viki! Azokba szülők megérdemlik a pihit. Szuper vagy! Szeretlek <3
  • Vékony Réka
    Hajrá Viki! :)
  • Horváth Zita
    Hajrá Vick, veled vagyunk!

  • Majnik Szabolcs
    Sok sikert!
  • Balogh Kristóf
    Hajrá hajrá hajrá
  • Gulyás Marianna
    Hajrá Viki, hajrá Találj magadra!