Csiznier-Kovács Andrea       

Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.

Hat gyermek édesanyjaként pontosan tudom, hogy milyen drága minden perc, amit magára fordíthat egy anyuka. Két sérült gyerek anyukájaként pedig azt tapasztalom, hogy mennyire nehéz megszervezni, hogy néha az otthonunkból kimozdulva töltődhessek fel egy kicsit, mivel a két fiamat csak olyan személyre bízhatom, aki tisztában van minden spéci dologgal az ellátásukkal kapcsolatban, és lehetőleg egy extra helyzettől sem kap sikítófrászt … Ezért szívügyem, hogy a sorstársaim is időnként lélegzethez jussanak. Ilyen és hasonló ügyek érdekében alapítottuk a Találj Magadra Egyesületet. Vállalt hossz: 300 méter Vállalt összeg: 120.000.- Ft

Ennyit szeretne gyűjteni:

120000 Ft

Jelenlegi felajánlások:

308443 Ft

Hátralévő napok száma:

177

TÁMOGATÓIM

  • Pankotay Anna
    Csodalatos amit teszel, igazan inspiralo!!! Nagyon nagyon drukkolok, mindent bele !!! :)
  • Gintner Gabriella 1481 Ft
    Hogy kerek legyen a szám ;) Gratula!

  • Mindet köszönök:) Hajrá holnap!!!!!!
  • Kiss Bea 1481 Ft
    Azt hiszem ez a megfefelő pillanat! Kíváncsi vagyok hányszor 1481 lesz még itt....

  • Kerekedjék
  • Kaptay Márta 4000 Ft
    Nagyon büszke vagyok rad! Nagyon nagy eröd van! Szivesen, örömmel tamogatom az ügyet.

  • Golovicsné Fejes Márta


  • Egy jó ügy érdekében :-)
  • Namenyi David 1500 Ft
    Nagyon szimpatikus az ügy, szívesen támogatlak :) hajráá!
  • Varga-Pápai Gabriella 10000 Ft

  • Liptákné Horváth Zsuzsanna
    A Tietek a legfontosabb ügy a Swimathonosokéi közül, pedig mindegyik fontos. Sok sikert kívánok, és hogy minél több anya kaphasson saját időt.
  • Ötvös Moncsa 2000 Ft
  • Auth Kristóf
  • Kucsinka Gabi 2000 Ft
    Persze, hogy jár egy lélegzetnyi idő :) Hajrá, Andi, te örök példakép!


  • Gratulálok a kezdeményezéshez!
  • Fekete Ildikó
  • Fodor Ágnes

  • Köszönöm a kezdeményezést és hogy hozzájárulhatok!

  • Sipos Aranka
  • Csiki T. Luka 2000 Ft
  • Juhász Szilvia 5000 Ft

  • Tisztelem a szándékot! Kívánok örömet a megvalósításban!

  • Kovács Józsefné 5000 Ft
    Nagy tisztelettel: Kovács Józsefné (Kati)

  • Hajrá!
  • KOVÁCS ÁGNES MARGIT
  • Steinbach Éva
    Hajrá!
  • Kovácsné Lieblich Ágnes
    tisztelettel

  • RAMMACHER ANDREA 2000 Ft
  • Tóth Melinda


  • Nagy tisztelet!

  • Kedves Andrea! Sok sikert kívánok az úszáshoz és nemes terveid valóra váltásához. Nagyon szép és megható kezdeményezés. Üdv Heni
  • Szőke Rita
  • Rassiga Niki 1500 Ft
    Veled úszom lélekben!
  • Topainé Horváth Erika
  • Hazai Eszter
    Drukkolok nagyon
  • Császári Viktória
    Őszintén tisztellek és csodállak! <3

  • Vida Katalin 3000 Ft
    Hajrá Andi! :)
  • Almádi Gabriella
  • Edinger Katalin
    Hajrá Andi!
  • Ladányi Timea
  • Néma Dorina
  • Weininger Gabriella 5000 Ft

  • Condron Katalin 5000 Ft
  • Sánta Noémi
    Ez nagyon szuper lenne. Jhony anyukája vagyok a BKFK - Ben találkoztunk már elég rég volt. Jhony már iskola köteles csak hely nincs az iskolákban.... Köszönet azért hogy ezért az ügyért kiálsz.

  • Kasza Zsuzsanna

  • Kuremszki Andi
    Menő vagy, Andi!

  • Naszádos család 2500 Ft
  • Néma Gergely 2000 Ft
    Hajrá :)
  • Szalainé Doba Éva 30000 Ft
    Ne köszönd! a levegő jár mindenkinek
  • Márkus Csilla 5000 Ft
    Szuper vagy, egy csoda :) Hajrá!
  • Tóth Vivien 2000 Ft
    Hajrá! :)
  • Molnár Monika 5000 Ft
    Hajrá Andi!!!
  • Horvát Ágnes 5000 Ft
    Bár nem ismerlek, de megfogott a cél és a történeted.
  • Szabó Anikó 5000 Ft
    Hajrá Andi! :D
  • Dr Kovàcs Pèter 5000 Ft
    Már 5 éve, hogy találkoztunk! Összetartás- kitartás! Hajrá Andi!!
  • Garai Dora

  • Örülök, hogy ismerhetlek, és sok sikert!
  • 3000 Ft
    A Halacskák nevében sok sikert kívánok és tiszta szívből drukkolok! Egy Unikornis <3
  • Görög Mihály 2000 Ft
  • Dr Kissík Katalin 5000 Ft
    Hajrá Andi!!, szuper vagy!
  • Kovács Károly 3000 Ft
    Andika drukkolok hogy sikerüljön!
  • Horváth Zsófia 5000 Ft

  • Nagy Gergő 1000 Ft
  • Kis Tibor 3000 Ft