Bátorfi Béla       

Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.

Bátorfi Béla vagyok, idén nyáron leszek 50 éves, nős, három gyermek édesapja. Nagyfiam egyetemre jár, lányom most érettségizik, kisfiam első osztályos. Saját fogászatunkon dolgozom fogszakorvos-implantológusként 25 éve. Ötödik éve töltöm be a Magyar Triatlon Szövetség elnöki tisztét, 8 éve vagyok elnöke a dr.Bátorfi-Agria Kerékpár és Triatlon Klubnak, valamint idén mutatkozott be profi kerékpárcsapatom, a Pannon Cycling Team. Tizenévesen kajakoztam, huszonévesen maratont futottam, az elmúlt években országúti kerékpározom és hébe-hóba amatőr triatlon versenyeken indulok. Szívesen vállaltam a részvételt a Déméter Ház javára rendezett úszóversenyen, hogy ezzel is segítsem a működését ennek a nagyszerű intézménynek. 500 métert úszom 10 perc alatt, és 400 000 Ft-ot szeretnék gyűjteni.

Ennyit szeretne gyűjteni:

400000 Ft

Jelenlegi felajánlások:

360000 Ft

Hátralévő napok száma:

1936

TÁMOGATÓIM

  • Holló Botond 5000 Ft
    Gyerünk Bélám!! ;)
  • Beszteri Tünde
  • Tothne Suranyi Adrien 5000 Ft
  • Joób F. Árpád 10000 Ft
  • Boronkay Peter 5000 Ft
  • Gyarmati Zoltán
    Hajrá Béla!
  • Raeis samiei Babak
    Good Luck Bela!
  • Tóth Erik 5000 Ft
    Egy esőmanó biztosan nagyon drukkol Neked, hogy teljesítsd a kitűzött célt! :)

  • Hajrá Béla!
  • Varga-Berecz Krisztina 10000 Ft
    Hajrá!
  • Timea Szekelyi 20000 Ft
    Nagyon szurkolunk, Hajrá!
  • Kalló Ágnes 5000 Ft
    Hajrá Béla :)
  • Indrarto Indajanto 50000 Ft
  • Jakab Zoltán 100000 Ft
    Hajrá!!!

  • Borsos Erzsébet 10000 Ft
  • Kovács Anita 5000 Ft

  • Hajrá Béla!
  • Erdős Richard Zoltán 30000 Ft
    Hajrá!
  • Halász Henrietta
    Hajrá! :)
  • Sáfrány Szilvia
  • Mogyorósi Zsuzsanna 10000 Ft
    Hajrá Béla!
  • Maczó Tímea
  • Horváth Sándor 10000 Ft
    Sok sikert, és egészséget kívánok.
  • Nagy Balázs 10000 Ft